Antsy Pants - Tree Hugger

The flower said
I wish I was a tree
The tree said
I wish I could be
A different kind of tree
The cat wished that it was a bee
The turtle wished that it could fly
Really high into the sky
Over rooftops and then dive
Deep into the sea

And in the sea there is a fish
A fish that has a secret wish
A wish to be a big cactus
With a pink flower on it

And the flower
Would be its offering
Of love to the desert
And the desert
So dry and lonely
That the creatures all
Appreciate the effort

And the rattlesnake said
I wish I had hands so
I could hug you like a man
And then the cactus said
Don't you understand
My skin is covered
With sharp spikes
That'll stab you
Like a thousand knives
A hug would be nice
But hug my flower
With your eyes

Lázár Ervin: Mese Julinak - örök kedvenc ő számomra

És akkor bejött az ablakon egy cserkesz. A gombja gesztenye. Juli eloltotta a villanyt, hogy jobban lássa.

– Micsirkász, cserkesz? – kérdezte.

– Cserkeszek – mondta a cserkesz.

– Mit cserkeszel?

– Lázrózsákat.

– Itt vannak az arcomon – nevetett Juli.

– Rózsamező, rózsatő, úgy elviszlek, mint a kő – szavalta a cserkesz.

– Jaj, ez jópofa! – örült Juli. – Csak éppen semmi értelme sincs.

– De rímel-bímel – mondta a cserkesz, és közelebb jött.

Nicsak, az orra is gesztenye!

– Az orrod gesztenye – mondta Juli.

– Az orrom gesztenye, a szemem mandola – énekelte a cserkesz.

– Talán mandulát akartál mondani.

– No jó – egyezett bele a cserkesz –, az orrom gesztenye, egyik szemem mandola, másik szemem mandula, a derekam mandulin.

– Mandolin, te buta – nevetett Juli.

– Akkor tehát – mondta újra a cserkesz – az orrom gesz…

– El ne mondd újra! – kiáltotta Juli.

– Tán az oldalad fúrja? – háborgott a cserkesz.

– Újra fúrja – mondta Juli.

– Ezt mondd gyorsan – emelte fel az ujját a cserkesz. Az ujja bikmakk.

– Az ujjad bikmakk – mondta Juli.

De a cserkesz nem tágított.

– Mondd gyorsan – ismételte.

– Micsodát?

– Hogy újra fúrja.

Juli megpróbálta, nem ment, minduntalan az jött ki: úrja fújra.

– Mindig ilyeneket találsz ki – mérgelődött.

– Bocsánat – szégyenkezett a cserkesz, s hogy másra terelje a szót, megkérdezte: – Hogy van az egyeded-begyeded?

– Az egyedem-begyedem tengertáncol.

– Ki fújja neki?

– A Rezes Bandika rezesbandája.

– Ki rombitál?

– A rokodil.

– Ámulok-bámulok, majd el nem kábulok – tekergette a nyakát a cserkesz.

A nyaka nyárs!

– A nyakad nyárs – mondta Juli.

– Nyáron nyárs, ősszel csősz, télen fél, tavasszal tapasszal – így a cserkesz.

– Mondd el még egyszer! – kérte Juli.

A cserkesz egy darabig gondolkozott, aztán bevallotta:

– Elfelejtettem, fejemre ejtetten.

– Talán dinnyédre ejtetten – javította Juli. Az már igaz, a cserkesz feje dinnye volt.

– Ámbátor ennek ellenére – hősködött a cserkesz – az a fontos, hogy idetaláltam.

– Hogyan találtál ide?

– Hang után. Az orrodon kukorékolt egy szeplő.

– Nincs is az orromon szeplő – mérgelődött Juli.

– Hát akkor ki kukorékolt?

„Ez igaz – gondolkozott Juli –, ha nincs az orromon szeplő, akkor ki kukorékolt?”

– No várj, megnézem – mondta. Megtapogatta az orrát, s boldogan fölkiáltott: – Nicsak, van itt egy, itt kukorál s kukorékol!

– S a többi ezerkettő? – rosszmájúskodott a cserkesz.

– Azok ámuldoznak, mert ilyen szemtelen cserkeszt még nem láttak!

– Mondtam már – kántálta a cserkesz –, a szemem mandola.

– Mi a csucsor!

– Micsor? Csicsor?

– Nem csicsor, csucsor!

– Ezt nem értem – mondta a cserkesz.

– Én se – nézett rá Juli.

Ennek mind a ketten nagyon megörültek.

– Mit csináltál mostanában? – kérdezte Juli.

– Uborkát egyeltem, őrséget kettőztem, dinnyét harmadoltam, főzsiványt négyeltem, ötöltem-hatoltam, erdőben heteltem, miattad nyolcultam, nem kilencedeztem, gonoszt tizedeltem.

– Húha! – mondta Juli.

– Azt nem hoztam – csóválta a fejét a cserkesz.

– Hát mit hoztál?

– Apádnak almavesszőt, Györgynek gyömbérgyökért, anyádnak fűzfaágat, hadd teremjen tercinákat.

– Micinákat?

– Ter.

– És nekem mit hoztál?

– Mesét.

– Hol van?

– Már odaadtam.

Juli keresgélni kezdte maga körül a mesét, a cserkesz teli szájjal nevetett. Aztán Juli is elnevette magát, hiszen ez volt a mese.

– Hát azért ennek nem sok értelme volt – kritizált Juli.

– Az igaz – mondta a cserkesz –, de látszik belőle, hogy cserkeszlek.

– Én is cserkeszlek téged, cserkesz – mondta komolyan Juli.

A cserkesz mosolygott, fénylettek a gesztenyéi.

Kiment az ablakon, vitte a lázrózsákat.

Radnóti a metróban ("Szeretem a Metro lépcsőin az apró ezüst csillámokat")

Mivégre

Felnőtt vagy, - szólok undorodva néha,
és nem segíthetsz rajta, lásd be végre.
Térj vissza, - szól egy hang ilyenkor,
csak ülj a földre és beszélj az égre.

Ó, hol vagy régi, indiáni gőg?
nem érdekel már, honnan fú a szél? -
Az ember egyre vénül, verset ír, tanít...
"Csak ülj a földre és beszélj az égre."
S nem ül le. S nem beszél.
Felnő és azt se tudja, hogy mivégre.

Tandori Dezső - Páris Hida(j)i

Hidalsz, nem is, végül is nem ezt a régi világot únod csu-
pa rom, az egész francot únod, a menjünk a büdös pébet únod,
a görög pé betűt, Pásztorlány, mely a kör kerületét szrozza,
orozza, és édes vagy fanyar olajban úszva tapadsz
– legföljebb a pólyáló ködökbe.
Mit, hogy Páris hidai, jaj! Mit bármi konk-
rétum, unod, e rétet mindörökre. Mit bőg a sok,
mit vagy a sokaságbul, arbo? Arbocot levonod,
borátum, borotvád zúg a délutánodba, végre le kell
szedned, még két nap, és habozhatsz (és zsilett, pofád
évtizedes szünet után összenyesve). Ezek a hidak nem ve-
zetnek sehova. Únod e régi, únod ez új. Bármi
ér, tév, hogy vársz, érjen, lásd fentebb. De va-
lóságosan is, szét lehet válogatni,
ocsu, (o)csudás, erre ocsudsz, olcsu, híg lé,
bokád nyilallik közben. Ez lett Sagittarius Voltod!
E nyilallás ezer voltja. S a lépcsőn csak meg-
leli cipőd sr, sarka az egyetlen jégdarabot, mely körül
kifordulhat a világ, nem fordul ki,
elfeketedhet, nem feketedik el,
az új ta-
vasz olajos illatú dzsungel teste nem a párducé, mely
eltűnik benne, nem is tűnik el egészen. Tekeregnek a russzó
forma bozót körvonalai, sötét olajban, ez lett nyilazó
anteuszidból, de nem lettél nyuszi! Anteuszi légy, ne nyuszi,
de sajnos, akinek ezt írhatom, tényleg azt érzem, le van
szarva, nem volna, dehogy van, de hogy bárkinek én: az le, az
van, jaj, jaj. Jaj, Pastoraleona.

Devecseri Gábor - Állatkerti útmutató

Lustán fűre heveredve
zenét hallgat a vén medve.
A szorgalmas marabú
szépen tanul arabú'.

Ez a fényes szőrű vidra
azért mászott fel a hidra,
mert tudja, szép a szőre;
így vár a fényképezőre.

-Apám - így szólt a kis bálna - ,
hadd mehessek el a bálba.
- Nem mehetsz el, ffiam, Péter,
nem vagy még egy kilométer.

- Mars bele a cseresznyébe!
- küldi fiát a vén kukac. -
Addig rágod szépen míg a
másik felén ki nem lyukadsz.

Beney Zsuzsa: A burok

A jelen milliárd, számlálhatatlan
színe, szaga, és mindaz, ami nem
szag és nem látvány, hanem mint más valóság
durván súrolja bőrünk, az, ami

olyan sok, hogy már észrevehetetlen
mind az én s a világ közt épiti
végtelen rekeszeit e határnak
mindez velünk vész el ha meghalunk?

Vagy épp ennek porából nő a semmi,
az elmúlt idő mely körülveszi
földünket? Felhők foszlott fonalából
szövi pókhálóját a létezés.

Antoine de Saint-Exupéry - A kis herceg (nyilván részlet)

"Minden okom megvan rá, hogy azt higgyem: a bolygó, ahonnét a kis herceg jött, a B-612-es kisbolygó. Távcsövön ezt a csillagocskát csak egyetlenegyszer észlelték: 1909-ben egy török csillagász.

Fölfedezéséről akkor nagy előadást tartott a Nemzetközi Csillagászati Kongresszuson. Öltözéke miatt azonban nem hitt neki senki. Mert ilyenek a fölnőttek.
A B-612-es kisbolygó hírnevének nagy szerencséjére azonban egy török diktátor utóbb halálbüntetés terhe mellett megparancsolta népének, hogy öltözködjék európai módra. A csillagász 1920-ban megismételte előadását, ezúttal fölöttébb elegáns öltönyben. És ezúttal egyet is értett vele mindenki.

Csak a fölnőttek miatt mesélem el ezeket a részleteket a B-612-es kisbolygóról, és a számát is csak miattuk árultam el; a fölnőttek ugyanis szeretik a számokat. Ha egy új barátunkról beszélünk nekik, sosem a lényeges dolgok felől kérdezősködnek. Sosem azt kérdezik: "Milyen a hangja?" "Mik a kedves játékai?" "Szokott-e lepkét gyűjteni?" Ehelyett azt tudakolják: "Hány éves?" "Hány testvére van?" "Hány kiló?" "Mennyi jövedelme van a papájának?" És csak ezek után vélik úgy, hogy ismerik."

Romhányi József - Szomorú esőben

Szomorú eső hull, csepereg cseppenkint,
sáros a városom, nyálasan rám csettint.
Csavargócsizmámon csámcsog a csúf latyak,
locs-pocsban lépkedek, csúszik a bús agyag.
Mogorván morogva csüggeteg szavakat
ugrálok keresztül undok, kis tavakat.
Most egy nagy pocsolya... úgy állok ott gyáván,
ahogy egy öngyilkos reszket a kútkáván.
Lábam nem kímélem, ingyen van az izma,
ellenben drága volt nekem ez a csizma.
Csak most ne hagyj cserben, kifejlett lábizom!
Így futok neki, és magasba lendülök:
csizmám kint a vízből, én pedig bent ülök!

Karafiáth Orsolya: Öt dolog, ami boldoggá tehet, avagy tanítások a pénzrõl - (a pénz maitt)

1. Az elsõ, pénzhez kapcsolódó negatív élményem az általános iskola idejére tehetõ. Álltam a büfé elõtti hosszú sorban, afelett izgulva, vajon lecsaphatok-e az utolsó kakaós csigára. Ám mielõtt sorra kerülhettem volna észrevettem, hogy nincs nálam elég pénz, két forint hiányzik. Mögöttem a legjobb barátnõm, Ildi állt. Hozzá fordultam: „Te Ildi! Nincs véletlenül felesleges két forintod?" Ildi a mutató és a hüvelyk ujja közé penderítette, majd a magasba emelte az érméket: „Orsikám, a pénz - itt hatásszünetet tartott - sohasem felesleges!" És valóban nem adott egy fillért sem.

2.A költészet nem tartozik a legjobban fizetett állások közé - mondom, és ezzel nem állítok semmi újdonságot. Egy versért általában annyit kapunk, amennyibõl maximum kétnapi sörözést lehet fedezni. Mivel íróember vagyok, nem örülök ennek, viszont néhány kemény, fizikai munkából élõ barátom azt vallja, még így is túlfizetnek bennünket, az õ adófizetõ forintjaik támogatják - túl busásan - a költõi nyavalygást. Persze valóban kérdés, hogy lehet-e konkrét értelemben vett „állás" az írás. Nos, szerintem nem, de ez nem jelenti azt, hogy ne kéne jobban megtámogatni az írókat. És itt nem arra a sajnálatos mechanizmusra gondolok, amivel az ösztöndíjakat osztogatják. Egyszerûen csak azt szeretném, ha lenne a versnek valódi piaci értéke. Akár egy jó slágernek, hisz hatásában sokszor nincs is nagy különbség a kettõ között. Bár tegyük hozzá, én magam már akkor elégedettebb lennék, ha azt a keveset, ami jár, valóban ki is fizetnék…

3.A kocsmaasztalnál ülõ, lerongyolódott, lejmoló vátesz image szerencsére rég idejétmúlt lett, nem gondolnám, hogy aki mûvészettel foglalkozik, annak természetszerûleg nyomorogni kellene. Ne múltból vegyük a példákat, mint ahogy Vali tette kedvenc regényemben, a Makrában: „Csontváry is éhen halt. Derkovits tüdõbajt kapott. Vagy akarsz valamit, és akkor vállalod a rizikót, vagy nem akarsz. (…) Lenin se kérdezte, mibõl fog megélni, ha forradalmárságra adja a fejét." Nekem ez azt is jelenti, hogy az írás mellé kell találni egy úgynevezett polgári foglalkozást is. Nincs ezzel semmi baj, én magam például szeretek dolgozni, szeretem, hogy olyan állásom van, ami - ha nem is idegen a saját területemtõl - mégsem azonos vele. Ezt a módszert minden siránkozó alkotónak csak ajánlani tudom.

4.Karácsony volt, a tévében éppen Zeffirelli Napfivér, holdnõvére ment. Barátom édesapja a fotelben ült, teljesen beleolvadt, úgy nézte a filmet. Alig-alig figyelt, majszolgatta a szaloncukrokat, merengett. Ám egy ponton megmerevedett. Szent Ferenc épp azt hirdette: „Ne akarjatok, és ne is gyûjtsetek kincseket", majd a gazdag uraság vagyonát elkezdte kidobálni az ablakon. Ez már sok volt szegény faternek. Elõször katatón módjára ismételgetni kezdte: „de én kincseket akarok. Kincseket, kincseket…", végül már kiabált, majd kikapcsolta a tévét. Nos, én nem ilyen ember vagyok, valóban nem kellenek nekem kincsek, nem kergetek húsz forintot Gyõrig, szabadidõmben nem a félretett pénzemet csókolgatom. De azért jó lenne, ha mindenbõl több lenne egy kicsit. Épp csak a biztonságos mértékben. Újabban lottózom is.

5.Néhány éve egy fantasztikus, Velencében töltött hét után barátnõmmel elindultunk Róma felé. Busszal mentünk, mert Padovát is meg akartuk nézni közben, és hogy, hogy nem, még a pályaudvaron ellopták az összes pénzünket. Elsõ érzésünk a teljes kétségbeesés volt - mert bár tudjuk, vezetnek az utak, a célig eljutni mégsem egyszerû. A gyaloglás utáni legolcsóbb megoldást választottuk, az autóstoppot. Öt kocsival el is értünk Róma határáig, ahol jótevõnk kegyetlenül lerázott minket, mert rosszul lett a szendvicseinktõl. Riasztó sötétség, kietlen vidék, távolból gyanús zajok. Ám félelmünk csak addig tartott, míg a sarkon be nem fordult egy zarándokmenet. Lehettek vagy kétszázan, mindegyikük mezítlábasan, rózsafüzérrel a kezében haladt, vezetõjük pedig hatalmas, égõ keresztet cipelt. A vezetõ személye folyamatosan változott, helyét mindig a frissebb zarándok vette át. Próbáltunk feltûnés nélkül elvegyülni közöttük, de ez csak percekig sikerülhetett. Hamar kiszúrtak minket, illetve velünk, a böhöm kereszt cipelését sem úsztuk meg. Megtudtuk, hogy már napok óta tart menetelésük, és céljuk az Ave Maria kápolna. Egybõl értettetem hát azt is, hogy miért dünnyögik folyamatosan - késõbb velünk együtt - hogy aveaveavemariaaaa… Eleinte biztonságot, meleget sugárzott felénk a kompánia, ám reggel felé már kezdtük rosszul érezni magunkat, és csak arra tudtunk gondolni, miképp is szabadulhatnánk meg tõlük. Nem engedtek pihenni, mikor pedig szökni akartunk, finom szavakkal, de erõszakkal visszatereltek minket. Csak késõbb, a kápolna közelében, a teljes feladás határán sikerült valahogy mégis meglépnünk. Szinte már aludtunk a lépések közben, nem érezve éhséget, hõséget, szánk öntudatlan formázta a mantrát, mikor észrevettük: egy mûútra tértünk. Feltûnés nélkül stoppoltunk egy kocsit, és végül megpihentünk a Vatikán mellett. Igen ám, de pénzünk még mindig nem volt. Nos, nem részletezem tovább: koldulni kezdtünk. Három nap múlva már a legelõkelõbb éttermekben talált minket a dél, remek szállásunk volt, és kitûnõ déli borokkal öblítettük le az estét - természetesen mások jóvoltából. Ám az addig eltelt napok is csodálatosak voltak, csak éppen másként. Hihetetlenül könnyû pénz nélkül élni. Olyasfajta szabadságot ad (egy ideig), mint semmi más. Egy pillanatra bevillant elõttünk, így folytatjuk a továbbiakban is. Ám a kéregetésnek is megvan a maga tudománya. Utolsó napokra olyan magabiztossá váltunk, hogy senki nem hitt többé nekünk. De nem tett ez már semmit, részegítõen boldogok voltunk akkor is, bár azóta, ha bárki megkérdezi tõlünk, mi tenne boldoggá minket, barátnõmmel ugyanazt válaszoljuk. Minket igazán öt dolog tenne boldoggá: della, lóvé, guba, mani, stex.

K.A. & R.E.

Én

Istennek lenni vagy semminek!
Ez életem két malomköve,
és köztük őrlődöm én,
ó, Én: az Ember, az Igazság.

(A)

Nyisd ki mind az ajtókat
Hagyd el a szürke házakat
Keress erdei utakat
Járd be a búzatáblákat
Végy észre más városokat
Talán megleled a válaszokat,
mert útközben élsz.

(E)

Mándoki György - Gyakorlat

Még az hiányzik, hogy motyogni kezdjünk
és valaki lepisszegjen.
De csak bámuljuk, hogy íme először,
és már biztosan utoljára
magát mondja, ami írva van.
Szőkén és vörösen.
visszaveszi a megszólítást, el a személyragokat.
Ez a te már nem ő, hogy nem én mondom,
de nem is én, csak, vagy éppen azért,
mert ő mondja, itt ki tudja hány ő van
egyszerre, különösen, hogy mi is ketten vagyunk,
kevésbé mint még soha.
Idegen királylány, egymással ismerkedik,
szelíden elveszed előlük, elrakod a gépiratot,
az enyém is a te kezed dicséri.
Nem mintha feltűnne, mit jelent ez
a továbbiakra nézve, trükkösen a mosdó felé kerülök,
aztán a sötét folyosón át
három év alatt kisétálok a parkolóba,
mögöttem egyre hangosabb zene.

Költészet napjára . Húsvétra

Pilinszky János: Harmadnapon

És fölzúgnak a hamuszín egek,
hajnalfele a ravensbrücki fák.
És megérzik a fényt a gyökerek.
És szél támad. És fölzeng a világ.

Mert megölhették hitvány zsoldosok,
és megszűnhetett dobogni szíve –
Harmadnapra legyőzte a halált.
Et resurrexit tertia die.

Tim Burton - Voodoo Girl

Her skin is white cloth,
and she's all sewn apart
and she has many colored pins
sticking out of her heart.

She has many different zombies
who are deeply in her trance.
She even has a zombie
who was originally from France.

But she knows she has a curse on her,
a curse she cannot win.
For if someone gets
too close to her,

the pins stick farther in.

Móra Ferenc - A Didergő Király

Mese, mese, mátka, pillangós határba:
Volt egyszer egy király Nekeresd országba.
Nevenincs királynak nagy volt a bánata,
Csupa siralom volt éjjele, nappala.
Hideg lelte-rázta, fázott keze-lába.
Sűrű könnye pergett fehér szakállába:
"Akármit csinálok, reszketek és fázom,
Hiába takargat aranyos palástom!
Aki segít rajtam: koronám, kenyerem
Tőle nem sajnálom, véle megfelezem!"

Százegy kengyelfutó százkét felé szaladt,
Tökszárdudát fújtak minden ablak alatt:
"Ki tud orvosságot a király bajáról,
Hol az a bölcs ember, aki jót tanácsol?"
Adott is ezer bölcs ezeregy tanácsot.
De együtt se ért az egy falat kalácsot.
Didergő királynak csak nem lett melege,
Majd megvette szegényt az Isten hidege.
Körmét fúvogatta, keserűn köhintett,
Bölcs doktorainak bosszúsan legyintett:
"Bölcsekkel az időt ne lopjuk, azt mondom,
Hívjátok elő az udvari bolondom!"

"Hallod-e, te bolond, szedd össze az eszed,
Adj nekem tanácsot, akárhonnan veszed."
"Teli van énnálam ésszel a szelence:
Hideg ellen legjobb a meleg kemence.
Gyújtass be csak, komám" - nevetett a bolond,
S nevetett köntösén a sok arany kolomp.

Kergeti a király ki a sok léhűtőt:
Hozzák fülönfogva az udvari fűtőt!
"Hamar cédrusfával a kandallót tele,
Urunk-királyunknak attól lesz melege!"
Nagy volt a kandalló, akár egy kaszárnya,
El is égett benne vagy száz cédrusmáglya.
Sergett is a király előtte, megette,
Utoljára mégis csak azt dideregte:
"Fűtsetek, mert megvesz az Isten hidege,
Már a szakállam is csak úgy reszket bele!"

Nyöszörög a fűtő: "Felséges királyom,
Életem-halálom kezedbe ajánlom,
Most dobtam bele az utolsó forgácsot,
Jó lenne hívatni az udvari, ácsot!"

Nekibúsult erre a didergő király,
Szigorú paranccsal a kapuba kiáll:
"Vágjátok ki kertem minden ékességét,
A szóló szőlőnek arany venyigéjét,
A mosolygó almát, a csengő barackot,
Hányjatok a tűzre minden kis harasztot!
Széles ez országban amíg erdőt láttok,
Kandallóm kihűlni addig ne hagyjátok.
Jaj, mert mindjárt megvesz az Isten hidege,
Csak úgy kékellik már az ajkam is bele!"

Csattognak a fejszék, sírnak erdők, berkek,
Recsegnek, ropognak a gyümölcsös kertek.
Sok lakójuk fejét bujdosásnak adta,
Fészkit ezer madár jajgatva siratta.
A rengeteg fákból egy szál se maradt ott,
Aranyos kandallón mind elparazsallott.
Didergő királynak de minden hiába,
Nyögve gubódzik be farkasbőr bundába:
"Fűtsetek, mert megvesz az Isten hidege,
Csak egy fogam van már, az is vacog bele!"

Nekeresdországban van is nagy kopogás,
Ripegés-ropogás, siralom, zokogás.
Dolgozik a csákány, fűrész, balta, horog -
A király ajtaja egyszer csak csikorog.
Betipeg egy lányka, icike-picike,
Gyöngyharmat tündöklik lenvirágszemibe.
Az ajaka kláris, a foga rizskása,
Csacsog, mint az erdő zengő muzsikása:

"Ejnye, de rossz bácsi vagy te, király bácsi!"
Megfordul a király: "Ácsi, kislány, ácsi!
Azt se tudom, ki vagy, soha se láttalak,
Mért haragszol reám? Sohse bántottalak!" -
Kerekre nyitotta a csöppség a szemét:
"Minek szedetted le a házunk tetejét?
Hó is hullongázik, eső is szemezik,
A mi padlásunkra az most mind beesik;
Elázik a bábum kimosott ruhája,
Vasárnap délután mit adok reája?"

Mint amikor nap süt a jeges ereszre,
A király jégszive harmatot ereszte.
Szemében buggyan ki szívének harmatja,
Szöghaját a lánynak végigsimogatja:
"Ne félj, a babádat ruhátlan nem hagyom,
Bíborköntösömet feldaraboltatom.
Bársonyrokolyája, selyem főkötője,
Lesz ezüstkötője, aranycipellője!"

Most már meg a kislány mondta azt, hogy "ácsi!
Mégiscsak jó bácsi vagy, te király bácsi!"
Örömében ugrált, tapsikolt, nevetett -
S didergő királynak nyomban melege lett!
A tükörablakot sarokra nyitotta,
Városa lakóit összekurjantotta:
"Olyan meleg van itt, hogy sok egymagamnak,
Juttatok belőle, aki fázik, annak!"

Tódult is be nyomban a sok szegény ember,
A márvány-téglákon nyüzsgött, mint a tenger.
Ki is szorult tőlük király a konyhára,
Rájuk is parancsolt mindjárt a kuktákra:
"Asztalt terigetni, ökröt sütögetni,
Fussatok a hordót csapra ütögetni,
Ily kedves vendég még nem járt soha nálam,
Mint a saját népem - nagy Meseországban..."

---

Tandori Dezső - KÍSÉRLETEK

Én soha nem kísérleteztem,

főleg nem azzal,

hogy elmegy a kedvem,

míg minden más marasztal.

Hogy elhagy a kedvem, holott

én még igyekszem,

olyasmivel, hogy hozzá-hű vagyok.

Bolond dolog.

De bolondsággal sem kísérletezem.

Hát így maradtam

helyben, ott, ahol sohasem akartam

csak egyébhez se kedvem.

Integetek szegény kedvem után,

mint szerdán keddem után,

szegény kedvem vissza se néz,

ahogy közben, sejtem, utánanéz

valaki boldogabbnak,
akit jötte se, tűnte se zavarhat.
És mind eme fordulatok kiváltják
a megkönnyebbülések

súlyos kattogását
De az egészet - s ez is vég! nem kísérlet! -
ugyanúgy faképnél hagyja az enyészet
mint amit én is úgy hívtam: mégis - élet.

Mi az, ami marasztal mégis akkor?
Meg fogom tudni akkor,
ha - vége -
ez is elhagy és nekem - de nagyon! -

nem lesz többé, "mivégre".
És mégis kísérleti anyagom
mit-tudom-én-a-földre-vagy-az égre
hagyom.

Romhányi József - Interjú a farkassal, aki állítólag megette Piroskát

Az Új Bárány riportere felkereste Ordast.
Interjút kér. Én leközlöm. Olvasd.
 - Igaz volna ama vád,
   hogy Ön orvul elfogyasztott egy egész nyers nagymamát?
    - Egy nagymamát? Egy grammot se!
      Ez az egész csak Grimm-mese!
 - Hogy Piroskát Ön falta fel, talán csak az is hamis vád?
   Nem hagyott meg belőle mást, csak egy fél pár harisnyát?
    - Hogy én őt ruhástul? Mit ki nem eszeltek!
      Én még az almát is hámozva eszem meg.
 - Furcsa, hogy a kunyhóban, hol megevődtek mindketten,
   mégis piros farkasnyálnyom díszeleg a parketten.
    - Az úgy történt, hogy ők aznap meghívtak a viskóba.
      Nagyon finom uzsonna volt, szamóca és piskóta,
      s mivelhogy én evés közben állandóan vicsorgok,
      a vérveres szamócalé a pofámból kicsorgott.
 - Én úgy tudtam, hogy önnél szabály,
   hogy csak friss húsárut zabál.
    - Kacsa! Füvet rágok lomhán legelészve,
      zsengét, hogy a gyenge gyomrom megeméssze.
 - És meddig lesz Önnél a juhhús is tiltva?
    - Eddig! De erről már nem írhatsz, te birka!

Varró Dani: Nyelvművelés

Sok mindenben nem értünk egyet, kedvesem, - például nyelvi kérdésekbe sem. - Te elborzadsz, és téged el iszony fog, - ha meghallasz mondjuk egy deviszontot, - és azoknak a mondatoknak, amikben szóvalok vannak meg izék, - nem érzed az izét. Tény és való ámde máskülönben, - hogy nem fogalmaz nálad más különben, - és mint egy bűvész húzgálod elő a kalapból - azokat a szavakat, amik a hétköznapi ember aktív szókincsének nem képezik a részét már alapból, - akiknek a beszéde inkább csak mordulat, - és nem hemzseg mondataikban a sok pontos és találó fordulat, - mint a tieidben, - amik hihetetlen - mennyiségű frappáns frázissal ellepett - szellemed - számára szolgáltatnak keretet, - és mindig kerekek.Rám nem áll a fönti állítások egyike sem, - és az igéket sem ragozom ikesen. - Nem beszélek pergő mondatokban, - inkább vontatottan, - legtöbbször töltelékek - miatt túltelített - mondatszörnyeteg - az, amit magam előtt görgetek, - és időbe telik míg az ilyen hátok meg megek meg tudodmik között, - amikbe ütközök, - végre kibököm a farbát is, - a verbális - közléseim, mit mondjak, hebegősek, - nem ez az oldalam a legerősebb.Mindezt belátom készségesen, - de azt mégis ellenérzéssel lesem, - ahogyan te a nép - töltelék-, - kötő- és csúnyaszó - halmozó - rétegén köszörülöd kéjjel a nyelvedet, - és ebben vitatkoznom kell veled, - mert szerintem igenis van olyan, hogy valaki így beszél, de a szelleme közbe még ragyog, - még ha a legjobb példa nem is én vagyok, - és szerintem nem föltétlenül esetlen, - ami keresetlen, - és lehet, hogy ez a stílus nem olyan, akár egy '99-es évjáratú, finoman fanyar Cabernet Sauvignonnal teli, díszdugós butélja, - de azért van bukéja. - Ami pedig a deviszontot illeti, - az egy állati - nagy tévedés, hogy az hibás, - mi más, - hiszen azt mindenki látja, kivéve a vak, - hogy vannak még ilyen kötőszavak, - egyet mindjárt leleplezek: - az ámde is két rokonértelmű, ellentétet kifejező kötőszó összetapadásából keletkezett, - és ami még a magyar nyelvben neki némi létjogosultságot garantál, nos - Babits is használta, és Arany János, - de nem akarok veszekedni veled, életem, - csak eltérő a nyelvszemléletem.De mire ezt kimondom, a vita kulturált hangneme addigra persze megszűnt,- és már rég veszekszünk, - mert te úgy érzed, hogy neked esek, - pedig csak a vitastílusom az, ami az átlagosnál kicsit hevesebb, - én meg azt veszem zokon, -hogy mért azon lovagolsz, hogy hogy mondom, és nem amiket mondok, azokon, - szóval a ló velünk eléggé elszaladt, - a cérna elszakadt, - és áll a bál, - és már egyikünk sem érvel, csak sértetten hallgat, vagy ordibál, - míg végül elvágjuk a csomót, ezt a gordiuszit, - és adunk egymásnak egy puszit, - az indulatok minél messzebbre ragadtak, - annál nyelvesebbet és vadabbat, - szóval a kérdés továbbra is a levegőbe lóg, - nem zárult le a dialóg, - a nézeteltérésnek ez a forrása nem lett elapasztva, - aminek az a haszna, - hogy újra össze lehet veszni rajta - majd, ha - akarunk, és hát anélkül mi - nem tudnánk ilyen klasszul kibékülni, - és a szánknak se volna a csókra ilyen jó mentsége, - mert abban szerencsére - egyetértünk, és nem csak elvileg, - hogy mégiscsak ezt a legjobb művelni nyelvileg.

Tandori Dezső "A SZÍN"

(a maratonjáró képeiből)

Meglátod, ez máris a másik út,
sötét zöld-sűrűből akár ha semmi,
semmi nem tárna két szemfény-kaput,

és lét-felén csak menni kéne, ennyi
irányt követni, mely rádalkonyulva
nem kérdi, nem-lenni-e, vagy ha "lenni",

annak mily messzi bukkanója enyhet
- talán - olyan tisztázatot teremthet,
melyhez tisztást többé nem kell keresned:

lásd őt, vagy azt se tudd, kit látsz, a tiszta
semmit-tudás vezetne oda-vissza,
és ebben ott a cél, csak ez: "oda",

és semmi sincs - mi az? -, nincs "odaveszve",
két szemfény, sűrű-zöldből, ismeretlen
lebbent merev fátylat, hogy majd ha messze

jársz, az legyen a kezdet. Nem leszel?
Annak két szemfény-kútja volt a Hely.

Bajtai András - A legnehezebb

Úgy képzeltem, hogy könnyű lesz.
Csak annyit mondok majd, hogy
ez az évszak véget ért, ahogyan
elfogyott a fény, elfogytak a falak.

Azt reméltem, hogy könnyű lesz.
Kisétálok majd, mint egy boltból,
és akkor meglátom, hogy akik
eddig az erkélyen álltak, eltűntek.

Azt hittem, hogy olyan lesz, mint
átszaladni az úttesten, megállni
a hídon. Semmi jelentőségteljes.
Csak az előre betanult mozdulatok.

Nyugalom. Ahogy leveted a cipőd,
lecsatolod a karórád. Azt hittem,
hogy erre gondolok majd, ha esne,
amikor indulni kell. Vagy a csendre.

A legnehezebb csendre, mintha
mindenki egyszerre aludt volna el.

Weöres Sándor - Kutya-tár

Harap-utca három alatt
megnyílott a kutya-tár,
síppal-dobbal megnyitotta
Kutyafülü Aladár.
Kutya-tár! kutya-tár!
Kutyafülü Aladár!

Húsz forintért tarka kutya,
tízért fehér kutya jár,
törzs-vevőknek öt forintért
kapható a kutya már.
Kutya-tár! kutya-tár!
Kutyafülü Aladár!

Tim Burton - The Girl with Many Eyes

One day in the park
I had quite a surprise.
I met a girl
who had many eyes.

She was really quite pretty
(and also quite shocking!)
and I noticed she had a mouth,
so we ended up talking.

We talked about flowers,
and her poetry classes,
and the problems she'd have
if she ever wore glasses.

It's great to now a girl
who has so many eyes,
but you really get wet
when she breaks down and cries.

Haiku-szösszenet a belgiumi időjárásra

Eső, szitáló.
Szél cincálja makacsul
kifordult ernyőm.

Scheffer Erzsébet*Légfürdő°egy kis könnyedség szombatra°

EGY MÚLT SZÁZADI BAKFIS TÛNÕDÉSEI EGY NATURISTÁK ÁLTAL MEGSZÁLLT, MÚLT SZÁZADI BÁNYATÓ PARTJÁN – 1988 JÚLIUSÁBAN

Hogy mi a frásznak jöttem én ide… Anyámnak is lehetnének jobb ötletei… Most mi a fenét csináljak? Tessék…! Jézusmária! Szembejön velem… Itt jön szembe velem a szomszédunk… És bilimbizik a… a… Szóval bilimbizik a… micsodája. Merthogy anyaszült meztelen.

A Gábor papája. Villamosmérnök. Ott laknak a mi emeletünkön. Hetedik emelet százkettő. Mi vagyunk a száznégyben. Náluk szoktuk hagyni a kulcsot, ha a vidéki rokonokat várjuk. Úristen…
Minden délután találkozunk. Vagy a boltba megy, vagy a szemetet viszi le. Nem nézek oda…
Akkor mindig tréninggatyában van. Zöld tréninggatyában. És akkor mindig köszönök neki. Mondom, csókolom! Ő meg azt mondja, szevasz, Viki! De most se tréninggatya, se semmi…
Mi a fenét csináljak…?
Anyám azt mondta, amikor győzködött, hogy jöjjek ki vele a tóra, hogy ezek teljesen természetes dolgok. Hogy az emberek mezítelen élvezik a napot. Hogy régen a drága szanatóriumokban is voltak légfürdők. Ez is az. Légfürdő. És hogy amúgy sem kötelező levetkőzni.
Az helyes. Mert én nem is vetkőzöm. Van nekem ez a kis egyrészesem…
Merthogy az ember testét kényszeresen takarja ruha – mondta anyám, aki olyan volt, mintha előadást tartana. Egyrészt fázna pucéran – mondta, másrészt meg ilyen kultúrkörben élünk. Kérdeztem, milyen kultúrkörben. Mondta, hát olyanban, ahol az emberek felöltöznek.
Hát igen, gondoltam. Kultúrkör. Elég érdekes lenne, ha a hetvenötös trolin, amin reggel iskolába megyek, ott zsúfolódnánk kultúrkörtől függetlenül – anyaszült meztelen…
De nem szóltam anyámnak, mert már azon is kiakadt, hogy megmondtam neki, ha egyáltalán kimegyek vele a tóra, én nem fogok levetkőzni. A biztonság kedvéért az egyrészesemet raktam be. Mert elkezdte, hogy legalább a felsőrészt levethetném…
– Mit vagy úgy oda, alig látszanak! – nézett rám és tudtam, hogy a melleimre gondol, én meg arra, hogy igenis látszanak. Olyan semmilyenek még, de látni, hogy van már ott valami. És semmi kedvem leleplezni.
Amikor mégis megmondtam, mit gondolok arról, ha a troli közönsége mondjuk kultúrkörhöz méltatlanul utazna, akkor mindjárt azt mondta, ugyan, ne vidd a végletekig a dolgokat! Mert akkor már nem azt jelentik, amit jelentenek. Ezt nem értettem.
Miért? Hát mit jelentenek?
Azt, ami itt most szépen előállt nekem.
A Gábor papája.
Ott bilimbizik fürdőgatya nélkül...
És én nézhetnék a szemébe és mondhatnám, hogy csókolom!, és nézhetnék a háta mögé is, vagy oldalra, és akkor nem mondanék semmit, vagy elnézhetnék a feje fölött a felhőtlen kék égre, de azt veszem észre, hogy egyre csak oda nézek. Így még köszönni se lehet.
Nem is köszönök.
Erőt veszek magamon és félrenézek.
Te Jóisten! Nem kellett volna félrenéznem…
Ott jön Klári néni. A hatodikosok osztályfőnöke. Egyetlen sportszatyorba öltözve. Két éve van a sulinkban. A nyolcadikos fiúk odavannak érte… Hát elég jó virgácsai vannak… Na, meg az egész… De így? Itt… Jaj…
A fickó elég satnya mellette. Magas, de olyan tüdőbeteg forma… Persze ő is bilimbizik…
Klári néni közeleg…
Mi a fenét csináljak…? Az idén, hetedikben ő tartotta nekünk a fizikaórákat. Kémia szakos, de a Kis Nobelt helyettesítette. A fizikatanárunkat. Gipszben volt a lába…
Te jóságos ég! Vizionálok… Mi lenne, ha a Kis Nobel is megjelenne itt a parton… Légfürdőzve…
Működik a fantáziám…
Elmondom Kövecsnek ezt az egészet.
Micsoda ötlet volt kijönni…! Lehet, hogy el kéne lazulnom?
Mit izgulok én helyettük? Mikor egyedül én vagyok a kultúrkör. Talpig egyrészesben.
Anyám persze már kitette magát a napra. Toplessben. Helyes. Piros pont. Mégiscsak az anyám: tud mértéket tartani.
Az biztos, hogy ide fiúval nem jönnék. Még ha fizetnének, akkor se!
Egyet csinálunk. Kibringázunk a Köveccsel és végigröhögjük az egészet.
Egyrészesben.
Mert a tó finom. Közel van és kristálytiszta a vize.
A napot én is imádom.
Anyám olyan, amilyen. Szereti, ha szép barnák a cicijei.
Úszni egyébként tényleg pucéran a legjobb.
Kiváltképp éjszaka…

Saját - Se..se

Se..se

Segédrendezője vagyok a fejednek
Búvárkodom az agyadban
„Nappal a csillagok milyenek lehetnek?”
Ilyesmikkel untatlak halkan

Drótkerítést húzok a hajadba
Tetejére galambokat ültetek
Csendben csak, hogy meg ne halld
Azt kérem tőlük ”Fütyüljetek!”

De mit csinálsz? Tedd le a kezed!
A fejedet is megráztad, elrontottad
Játékom így csupa „kár!”-okba veszett
Hű, te ezt most jól eltoltad!!

A galambok elszálltak, elillant minden
Nincs már rád időm, rohannom kell!!
S ha reggel keresed az éjjel csillagát
Kérlek akkor se engem kelts fel!!

Varró Dániel: Elégia a kiránduló kedveshez

Van öt napom csak áhitozni rád.
Pedig nélküled mit sem ér a fájront.
Majd csinálok magamnak egy teát,
s túlcukrozom, mint Kosztolányi Byront.
Van öt napom csak áhitozni rád.

Majd kínrímekkel szadizom magam,
s félő, hogy téged méltán földicsérő
szavak közt elnyel a bizonytalan,
amíg te ki-kiruccansz Dörgicsérõl.
Majd kínrímekkel szadizom magam.

Majd hörpölöm a nyár hűlt kortyait,
s rágcsálok hozzá mindenféle kekszet.
Majd felidézem régi dolgaid,
hogy melyik ruhádban voltál a legszebb -
majd hörpölöm a nyár hűlt kortyait.

És elmegyek mulatni is, ne félj.
Biliárd dákók, sörök és észbontó
pipik között talál majd rám az éj.
És megnézem a legújabb James Bondot.
Elmegyek majd mulatni is, ne félj.

Aztán csak számolom a perceket,
idegesen kapcsolgatom a tévét,
és dünnyögök, hogy szeret, nem szeret...
elalszom egy légy zümmögése révén.
Aztán csak számolom a perceket.

Sammalammú és Sattaratta*Harcos Bálint

Ha egy féreg a mélyfűből
Fölkiált, hogy: sammalammú!
Rögtön jön egy fűnyírógép,
S válaszol rá: sattaratta.

A csillagos ég felette
És a gazos fű alatta:
Sammalammú nagyon boldog.
Közeledik Sattaratta.

refr.
Így esett, hogy learatta
Sammalammút Sattaratta.

Így tapad fel bőr és tömlő
Féregturmix fém fogakra -
Szerteföccsen Sammalammú,
Fölnyikordul Sattaratta.

refr.

Ady Endre - Álom álom helyett

Egy óriás jön messziről felém, Gyilokkal, egyedül. Kacagok: látlak, pilláimon Éber manó-sereg ül.

Párnámba, érzem, kanócot lopott Egy gonosz. Csitt: szelek Rázzák a régi harangokat, Sír valaki, remegek.

Ismét csönd. Jön már? Várom zsibbatag, Nyögve, sírva hívom. Most dalba fog a manó-sereg S táncol pilláimon.

Várok megint, egy nagy, sötét golyó Gyulladt ki valahol. Egy nagy szív lóg fényes üstökén És zakatol, zakatol.

S valakit, aki talán sohse élt, Látok most hirtelen. Fekszik, mint én s az ágya felé Csúszik a veszedelem.

Sikoltok: fény, megjött a kék Hajnal,

Szobámba bekacag

S szórja szomorú kacagással

Reám a kék sugarat

Sofia express (Palya Bea)

Minden mozdul, mégis teljes a nyugalom
Utazom, nem félek itt hagyok mindent már
Autón, busszal, repülővel, vonaton
Zakatol a szívem, tudom, új ország vár
Nincsen maradásom, nincsen házam, se fotelom
Amikor akarom, elindulok, mért várnék
Ami én volnék, az mind egy bőröndbe belefér,
Pakolom, s föladom, csak ennyi, mért sírnék

Hajnal hatkor ültem a szélfútta teraszon
Iszogattam lassan első kávémat
Nem gondolnék semmire, tompán fülelem
Ahogyan a kanál a csészén koppangat
Kicsi zaj üti szét fejemben a mély álmok szavait
Kusza mondatok úsznak tört agyam hátulján
Gomolyognak elő a képek a felhők fodorain
Kezdődik a film a hajnali ég alján

Tandori Dezső - A DAMASZKUSZI ÚT

Most, mikor ugyanúgy, mint mindig,
legfőbb ideje, hogy.

egy barátom írta, szomorúdeszép

Bál a nincs-király palotájában

Magasan a sötéten folyó föld felett
egy palota hívja némán a vendégeket,
hol nincs-király rendez maszkabált.
Hol dermesztő meleget jégkazán okád,
s dísztelen csillogás ragyog vaksötéten.

Hatalmas kapukon árad
a láthatatlan díszsereg,
S már ropják is szilaj-mozdulatlanul
a viharzó csöndre pergő holttáncukat,
s kiszáradván vízpohárból kortyolnak
levegőt, így oltva szörnyű szomjukat.

Majd ha már szilánkot lihegni
kezdenek fáradtan a felhőtáncosok,
ólomsúlyosan libbennek aludni.
Párából dagasztanak párnát,
arra hajtják sóhajtás-fejük,
és hidegen koppannak szálkás
fénydeszka pamlagon, mi fekhelyük.

Vihogva sírni kél
a némán zúgó semmi-szél
az ablaktáblák fagyott
lélekszárnyai között,
s kulcsra zárt ajtógondolatok mögött
forró, vad éjszakát nyögnek
jéghideg szerelmesek.

Magasan a foltsereg fölött
csikordulnak vén csillagok
fájó tengelyekkel, a Földön
mélyen meg ezer templom
harangja válaszol busongó hangokon:
engedik szállatni az üres hírt legott
az ébren alvóknak: a nincs-király halott.

Sorstérkép - részlet*TóthKrisztina

Nem könnyű meló, ne hidd. Sokan azt gondolják, ez a tuti, maga a szabadság. Hogy csak röpködsz ide-oda, ott van neked a külön szolgálati szivárvány, egész éves szívmobil a Jóistenhez. És akkor még nem beszéltünk a külsőségekről: semmi szárny, meg kard, ahogy azt a civilek kézelik, mert be kell olvadnia az emberek közé. Emberalakot kell ölteni. Nekem a tanfolyam után megajánlották, egy magas, csontos, idősödő nő legyek, ezenkívűl már csak egy bajuszos pasas volt szabadon. Olyan ez, mint amikor az óvodában a jeleket osztják: ha nem vagy észnél marad a csizma, vagy valami más béna jel, mert a napocskát meg a virágot már lestopploták a fürgébbek. Mondtam, hogy én nem leszek magas, csontos, idősödő nő, akkor inkább le se szállok a Földre, le van szarva. Pont akkor vertem ki a balhét a Felhőfolyosó 4 előtt, mikor ott állt az alázat- és tűréstanárunk, és szomorúan csóválta a fejét. (...)

ez csak egy kis ízelítő...a novemberi NőkLapja - Novella c. folyóiraban bukkantam erre a tüneményes történetre... sztem fent van a világhálón... érdemes elolvasni*
nekem nagyon tetszett!

Kupcsik Lidi - tarott

cs. zs. cs-nak

nézlek téged és magam,
annak rendje és módja szerint
elkínlódjuk
választott első számú szeretőink
nemtörődöm-nemtartozom sutaságait
miközben gondosan rúzsozva
kiskalapban nagy kedvvel
reprezentálunk olyan férfiak előtt,
akikről pontosan tudjuk, hogy elérhetők,
tehát nem kerül sokba
a fülükbe súgni ezt-azt
és várni a hatást, meg hogy
mit és hogyan beszélnek rólunk
pesten az ismerőseink,
akikkel valószínűleg már többször is
megcsináltuk ugyanezt,
ettől savanyú a szőlejük,
holott ők maguk édesek.
tudod, elnézlek, ahogy
választott első számú szeretődnél
hivatalossá dolgozod magad,
ami csak annyit jelent:
ezentúl téged csal elöl-hátul,
és naivitásod teljes tudatában
van pofád boldognak lenni
– mint ahogy nekem is van,
de hagyjuk ezt.
szóval a nagy boldogságban
az első reális szóra
elsírod magad – mint megintcsak én.
megértelek.
azért, ha összeülünk egymással
és tévképzeteinkkel este, otthon,
vagy valamelyik kiskocsmában,
mindig oda lyukadunk ki, hogy
ami nekünk kell, ott van a pakliban,
és egy laza kézmozdulattal
elegánsan kihúznánk azt a lapot,
csak tenni kéne.
de tudjuk mi az igazi végét is:
választott első számú szeretőink
titkolt gyermekeivel
élünk majd egy pesti lakásban,
otthon egymással, az utcán
velük nézünk farkasszemet,
amint elhaladnak idősebb gyerekeikkel
és feleségeikkel mellettünk.
a két lurkó pedig mint a testvérek,
mi meg, mint
egy bolond házaspár.