Varró Dániel: [A stressz, a félsz, a hiszti...]

A stressz,a félsz, a hiszti, a nyűgök, macerák...
Fázós, szép lábadon fölfeslett sarkú zoknik.
Hol van a fény szemedből? És mi az ott a szád-
az a kis biggyedés a szád sarkában, ott ni.
Széttárja karórám a karjait: negyed tíz.
Egész nap negyed tíz van, de hozzá lehet szokni.
Egy pegazus beröppen, ha ablakot nyitok.
Négy lába van, de mégis könyvespolcba botlik,
amelyen sorban állnak a sorba állított,
vastag prózák precízen, a Proust, a Mann, az Ottlik...
De hogy került a számba e régen elfeledett íz?
Lakik egy pók a szádban, beszőtt ma egy saroknyit.
Dohos zugokban moccan sok prémes kis titok.
Mind többször már a gond szívünkben ablakot nyit.